1

Marisa Ventura (Jennifer Lopez) ezen a kora őszi hétvégén még csak nem is sejtette, hogy az életében hamarosan komoly változások fognak bekövetkezni. A húszas évei végén járó szerény, szelíd szépség a hétköznapokban két teljesen különböző világban töltötte. Az egyikben New York City elegáns éttermeibe és butikjaiba járó, agyonkozmetikázott és diétázó lakói vették körül, akik kissé lenézően tekintettek rá, a Manhattan közepén álló Beresford Hotel szobalányára. A másik világot, Bronxot mindenki jól ismeri: ez az a hely, ahol a sarkokon a nepperek és drogosok ácsorognak, ahol a helybeli élelmes üzletemberek „itt a piros, hol a piros” játékkal próbálják lenyúlni a részegek maradék pénzét. Ez az a hely, ahol szinte állandóan szólnak a szirénák, mert mindig van valaki, aki bajba jutott, vagy akit bajba juttattak. Marisa itt, Bronxban élt egy lepusztult bérház egyik szűk lakásában, itt nevelte tízéves fiát, Tyt.

Büszke volt arra, hogy képes úgy élni a két világban, hogy soha, egyetlen percre sem kerítette hatalmába az irigység vagy a csüggedtség, amit az emberek általában akkor éreznek, amikor mások vagyonát látják. Nem volt elégedett, de nem is vágyott többre. A fizetéséből futotta a számlákra, sőt még a könyvmoly Tynak is tudott venni könyveket. A kisfiú még csak negyedikes volt, de a tanára szerint akár két osztállyal feljebb is megállta volna a helyét. Marisa borzasztóan büszke volt rá, de nem igazán értette, a gyerek kitől örökölte azt a fene sok eszét. Az igaz, hogy nem tartotta magát butának, és Marcus, Ty apja is elég okos volt, de két ilyen embernek elvileg nem születhetett volna ilyen okos gyereke.

Marisa még a középiskolában szeretett bele Marcusba. A suli elvégzése után nem sokkal összeházasodtak, és íz hónappal később megszületett Ty. Ez az esemény óriási boldogságot hozott Marisának, ám később rájött, hogy ez volt az a pillanat, amikor véget értek házasságának mézeshetei, ekkor kezdett megromlani a kapcsolata Marcusszal.

Marcus Ventura gyerekkora óta képtelen volt megszabadulni valami furcsa, de tulajdonképpen érthető sértettségtől. Gyűlölte és megvetette a fehér angolszász protestánsok által uralt világot, az általános értékrendeket és legfőképpen azokat az affektáló nagymenőket, akik legjobb estben keresztülnéztek rajta, akik elhitették vele, hogy annyit sem ér hozzájuk képest, mint egy marék sár. Elhatározta, majd ő megmutatja ezeknek, hogy egy magafajta srác is meggazdagodhat, egy ilyen senkiből is lehet valaki. Az iskola elvégzése után egy hetet pihent, majd beállt az egyik építkezési vállalathoz. Keményen hajtotta magát, rengeteget dolgozott, sokszor két műszakot is lenyomott egymás után. A pénzét megpróbálta befektetni; általában állami kötvényeket, néha pedig egy-két részvényt vásárolt. Az önbizalma fokozatosan nőtt, de a régi düh mindig ott füstölgött a lelkében.

Mire Ty kétéves lett, nyilvánvalóvá vált, hogy a házaspárt különleges képességű gyermekkel áldotta meg az ég. A kisfiú folyékonyan beszélt, tudott olvasni, és soha nem fogyott ki a kérdésekből. Gyakorlatilag minden érdekelte. Az lett volna a természetes, ha Marcust atyai büszkeség tölti el, ám nem ez történt. Furcsa módon a nála megszokottnak számító dühhöz valami különleges féltékenység társult. Haragudott, ha Marisa sokat foglalkozott a gyerekkel, és rá nem maradt ideje. Meggyőződésévé vált, hogy a felesége már nem szereti, és csak azért marad vele, amiatt nem lép le, mert mégiscsak ő az, aki kenyeret tesz az asztalra. Egyre többször maradt ki éjszakánként, később pedig már a hétvégék nagy részét sem töltötte otthon. Dühében nőzni kezdett, máshol próbált rátalálni arra a szeretetre, amit otthon állítólag nem kapott meg. A kalandjait nem is próbálta titkolni Marisa előtt, aki viszont – főként Ty érdekében – úgy tett, mintha semmit sem venne észre. Nem akarta elhagyni Marcust, hiszen valamiért még mindig szerette, a kisfiú pedig rajongott apjáért. Amikor azonban Marcus keményen inni kezdett, és azokon az estéken, mikor véletlenül otthon maradt, egyre többször fenyegetőzött, látszott rajta, ha nem történik valami, a szó legszorosabb értelmében veszélyessé válik, nos, Marisa ekkor döntött úgy, választás elé állítja.

Marcus két nappal később lépett le tőlük. Egy olyan elvált nőhöz költözött, aki jóval idősebb volt nála, ráadásul éppen ahhoz a társadalmi osztályhoz tartozott, amit a férfi egész életében gyűlölt.

Egy évvel később a házaspár hivatalosan is különvált. Mindez hét éve történt. Marcus az ünnepek alkalmával, és néha hétvégéken is meglátogatta a fiát, és a jelek szerint megtalálta a helyét a világban.

♥

Azon az őszelőn, egy pénteki nap reggelén Marisa végigcsinálta fiával a szokásos műsort, azt a procedúrát, aminek a célja az volt, hogy Ty felkeljen, elkészüljön, és lehetőleg időben beérjen az iskolába. Ty utálta a reggeleket, a napnak ebben a szakaszában mindent csigalassúsággal végzett. Mire fejhallgatóval a fülén, iszonyú ráérősen befűzte a cipőjét, Marisa telepakolta a kopott sporttáskát ruhákkal, könyvekkel és CD lemezekkel. Ty ezt a hétvégét nem töltötte otthon; iskola után sátorozni indult az apjával.

A fiú egyetlen szavát sem hallotta. Marisa lekapta a fejéről a fejhallgatót, és megismételte a kérdést

Marisa felemelt négy vastag könyvet.

A fiú felnézett, és kivett az anyja kezéből egy könyvet.

Marisa fejcsóválva vette vissza a könyvet.

A fiú felállt az ágyról, és beletúrt abba a papírlapokból, magnókazettákból, CD lemezekből és mütyürökből álló kacathalmazba, amelynek egyetlen darabkájától sem volt hajlandó megválni. Addig kotorászott a halom alján, míg megtalálta a kedvenc GameBoy kazettáját.

Amikor végre kívül kerültek az ajtón, Marisa három lépéssel a fia előtt haladt, abban bízva, hogy Ty felveszi a tempóját. Két saroknyi távolságot kellett megtenniük a buszmegállóig. Ty fülére visszakerült a fejhallgató. Úgy csoszogott, mint egy ráérős bácsika, akinek valami érthetetlen okból kifolyólag egy óriási, teletömött hátizsákot kell cipelnie. A sporttáskát Marisa vitte.

Ty nem válaszolt.

Marisa a buszmegállóban álló tömegre nézett.

Ty időnként úgy ment, mint aki észre sem veszi a körülötte lévő világot. Marisa koránt sem örült ennek, kiverte a víz, ha arra gondolt, hogy a fiának egyedül kell átkelnie egy forgalmas úttesten.

Amíg a buszra vártak, Marisa a fiát nézte. Időnként el se tudta hinni, hogy ezt a különös, csodálatos gyereket Marcus és ő hozta össze. Ty szelíd volt és borzasztóan okos. Kissé érzelgős, veszélyesen szórakozott, de éles eszű és őszinte.

Ty bólintott, és tűnődve az anyjára pillantott.

Marisa elmosolyodott.

Sűrű, sötét szmogfelhőbe burkolózva megérkezett a busz. Ty felszállt, és megmutatta a sofőrnek a diákigazolványát. Marisa is elővette a bérletét.

Marisa nem értette.

A fiú a zsebébe nyúlt. Marisa közben bedobta az automatába a pénzt.

Ty előhalászott egy svájci bicskát. Más nem volt a zsebében.

Marisa mögött egyre hosszabb lett a sor. A buszsofőr mereven kibámult a szélvédőn, és közben türelmetlenül fütyörészett. A nő végül talált még egy ötcentest.

A busz eleje zsúfolt volt, de valahogy sikerült hátrajutniuk. Találtak két szabad ülést.

Marisa megkopogtatta a fia homlokát.

Ty összeroskadt.

Ty bólintott, és komor arccal feltette a fejhallgatóját. Marisa hosszan figyelte, majd megfogta és felemelte az állát.

Közelebb hajolt, hogy letörölje Ty arcát, de aztán gyorsan megcsókolta. Felnevetett.