Jennifer Lopez – A kezdetekről

„Az emberek mindent P. Diddy nyakába akarnak varrni, de ha nem lett volna kedvem elmenni vele azon az estén. Akkor nem mentem volna el. (Két hónapja a párocska lövöldözésbe keveredett egy éjszakai lokálban.) Nem hibáztatnám soha semmiért, amiben én döntöttem. Nem leszek bábu a kezében. Azt teszek, amit akarok.”A most harmincnégy éves Lopez gyorsan jutott a csúcsra, bár ehhez négyéves kora óta építgette az alapokat. Bronxban nőtt fel, apja, David számítógépes szakember volt, anyja Guadalupe pedig tanárnő. A szigorú katolikus családban Lopez táncos és énekes karrierről álmodott. Miután táncosnőként több varietében fellépett, az első nagy kiugrása az volt, amikor Roise Perez koreográfus kétezer lányból kiválasztotta, és szerepelhetett az „In Living Color”-ban, mint a „repülő lányok” egyike.

A tévéműsornak köszönhetően szerepet kapott Janet Jackson „That is the Way Love Goes” című dalának vidoeklipjében, de amint Lopez kezdett ismertté válni Hollywoodban, káprázatos arca, érzéki hangja és buja alakja még vonzóbbá tette egy másik műfaj alkotói számára. Lopez két rövid életű sorozatban játszott, a „Second Chances”-ben és a „Hotel Malibu”-ban, valamint a „Nurses on the Line”: The Crash of Flight 7 című tévéfilmben. A nagy kiugrást azonban az jelentette, amikor Gregory Nava kulcsfontosságú szerepet adott neki az 1995-ös „Mi familiá”-ban, ahol egy fiatal nőt játszott, aki túléli a deportálást, s kis híján vízbe fullad, de végül visszatér férjéhez és családjához. Lopez alakítására az az erő, báj és természetes szexuális töltés volt jellemző, amely azóta is a védjegye.

Felfigyeltek rá a stúdiók, és gyorsan követték egymást a filmszerepek. Lopez játszotta a rendőrnőt, akinek a szépsége miatt Wesley Snipes és Woody Harrelson összekülönbözik a Pénzvonatban, és Robin Williams tanárnőjét a Francis Ford Coppola által rendezett Jackben. Mindkét filmet lehúzta a kritika, de Lopez játékát dicsérték. Jack Nicholson kubai szeretőjének alakítása még jobban felvitte az ázsióját.

Igazi nagy játékra akkor nyílt először lehetősége, amikor Nava neki adta Selena szerepét a Warner Bros filmjében, mely a meggyilkolt tejano énekesnő életét meséli el. Lopez lett az első olyan latin színésznő, aki több mint egymillió dollárt keresett egy filmmel, és a lehető legtöbbet hozta ki magából. Olyan kiválóan alakította Selenát – bár énekelni valójában nem ő énekel, hanem az eredeti felvételek szólnak -, hogy ezután már nemcsak etnikai szerepek esetében gondoltak rá.

Ezután egy furcsa kanyar következett: a meglepően sikeres Anacondában egy dokumentumfilmest játszott, hogy kígyóeledellé váljon, majd jött Oliver Stone Halálkanyarja. Ezután George Clooney partnere volt a Mint a kámforban. Ez utóbbi szerepében megmutatta, hogy széles skálán mozog a színészi tehetsége, képes erős hősnőt is alakítani és megállja a helyét egy nagy férfisztár mellett. Lopez ezután a hangját adta kölcsön az Antz (Hangyák) című rajzfilmbe, és ő lett a L’Oréal arca, meggyőzően sugallva a termék szlogenjét: „Mert megérdemlem.”

Miközben magasba szárnyalt színésznői hírneve, Lopez csöndben előkészületeket tett énekesnői karrierje beindításához. Fölvett egy demót, és nemsokára már több lemezcég is kész volt szerződést aláírni vele. Végül is a Sony Music Entertainment elnökével, Tommy Mottolával ütötte nyélbe az üzletet, és ennek eredménye lett az „On the six” című lemez: latinos ízű balladák és dance-számok egyvelege. Lopez öt dalban szerzőként is közreműködött, és a siker nem váratott magára. A kísérő videoklipekben nyújtott szexi alakításaitól tüzelve egyik-másik dal sikerlista-vezető lett, így a „Waiting for Tonight” és az „If you had my love”, az utóbbi például Ricky Martin „Livin La Vida Vocá-ját” szorította le az első helyről. Lopez most dolgozik a második lemezén, amely karácsonyra jelenik meg, és az első koncertturnéját tervezi.

Mostanában A sejt című thrillerben láthatjuk Lopezt: egy tudóst játszik benne, akit beültetnek egy sorozatgyilkos agyába, hogy megtalálják azt a nőt, akit a fickó bezárt valaholvá, mielőtt kómába merült. Ezt a „The Wedding Planner” (Az esküvőszervező) követi majd, egy romantikus komédia, amelyben Lopez egy agilis és szupersikeres esküvőszervezőt játszik, akinek nincs szerelmi élete, amíg nem találkozik egy orvossal, akit Matthew McConaughey alakít. És utána jön az „Angel Eyes” (Angyali szemek), amelyet most forgatnak. Lopez maholnap azon kevesek közé fog tartozni, aki énekesként és színésznőként egyszerre szupersztárok. Madonnának ez nem jött össze, és példának csak olyan nagyságokat lehet említeni, mint Barbara Streisand, Cher és Bette Midler.

Hogy megtudjuk, hogyan kezeli Lopez a sikerét és az újabb keletű zűrjeit, Michael Fleming terjedelmes interjút készített Vele. Fleming jelentése:

Lopez: Sokáig csak barátok voltunk. Csináltunk együtt klipet, és mászkáltunk. Mindig azt mondogatta: „Ha bármikor szükséged van bármire, csak szólj!” „Jól kijöttünk egymással, de úgy, mint két haver. Semmi több. Az emberek persze összesúgtak: „Jé, ezek együtt járnak!” „Pedig sokáig szó sem volt róla. Aztán megváltozott a dolog erőtere.”

Lopez: Mindig kedveltem Seant, mint embert, és azt hiszem, ő is mindig vonzódott hozzám. Ezt soha nem titkolta. De egyszerűen előbb meg kellett ismernem. Úgy gondoltam, kedves fiú, aki ugyanakkor sebezhető is, és én igazán fontos vagyok neki. Azt hiszem, egyszerűen csak ezért szerettem bele.

Lopez: Tiszteltük és értettük egymást. Értettük, hogy honnan jött a másik. De a hasonlóságoknál fontosabbak a különbségek, amelyek kiegyensúlyoznak bennünket. Ő szeret szórakozni, bulizni és a figyelem középpontjában állni. Ő igazán dinamikus személyiség. Az emberek szeretnek a közelében lenni.

Lopez: Én sokkal jobban szeretek úgy élni, hogy elmegyek dolgozni, aztán este hazajövök. Az én életem nyugodtabb. Én ilyen vagyok. De jól kiegészítjük egymást. Kirángat, és jó érezzük magunkat. Néha meg ráveszem, hogy maradjunk otthon. Egyszóval éppen az van meg mindkettőnkben, ami a másikból hiányzik. De vannak más közös tulajdonságaink is, például az ambíció, hogy mindenféle dolgokat el akarunk érni a munkánkban, hogy vannak álmaink és azokat meg is valósítjuk. Mindketten keményen dolgoztunk azért, amit elértünk. Tiszteljük egymás szakmai tudását.

Lopez: Különböző módon vagyunk ambiciózusak. Sean szeret előadóként is szerepelni, de igazából az üzleti életben amiciózus – a divatbizniszben, a lemezgyártó – és kiadóvállalatban és az éttermében. Én akkor vagyok ambiciózus, amikor a következő jó filmszerepemet kell megtalálnom. A lehető legjobb színésznő, énekesnő és táncosnő akarok lenni. Az én ambicióm ebben van, és ebben rendíthetetlen vagyok.

Lopez: Nem tudom. Az ember sohasem tudhatja előre, hogy alakulnak a dolgok. Már voltam férjnél, és tudom, milyen nehéz az. Tudom, mi kell ahhoz, hogy tartós legyen. És a saját tapasztalatomból tudom azt is, hogy az ember sohasem tudhatja előre, mi fog történni. Ha akkor kérdezett volna, amikor férjnél voltam, azt mondtam volna, hogy mindig Ojani mellett fogok élni. Szerettem volna, ha így alakul. Aztán elváltunk, de nem azért, mert nem szerettük egymást eléggé. De ha az ember megházasodik, akkor rájön, hogy nemcsak a szerelem tart össze két embert. Hanem a körülmények is.

Lopez: Nem vagyok biztos benne, de most már ügyesebben birkóznék meg vele, mint azelőtt.

Lopez: Majd igen. Ezek számomra nagyon fontos dolgok. Akarok családot. Akarok gyerekeket. De úgy, hogy a lehető legjobb legyen.

Lopez: Meg lehet csinálni. Azt hiszem, mindkettőnknek lehet karrierje is, de mindkét embernek a családjáért kell élnie elsősorban. Ez a legfontosabb. A karrier csak a második helyen jöhet.

Lopez: P. Diddyben a legkevésbé az vonzott, hogy mennyire híres meg minden. Az ilyesmit nem szeretem. Egy srácban az ereje, az erős jelenléte tud vonzani. Szeretem, ha egy erős fiúnak érzékeny szíve van. Nem az a típus vagyok, akinek a külső a minden. A külső igazából nem nagyon érdekel. Az a típus vagyok, aki azt mondja: „Nekem gyönyörű vagy. Nem számít, hogy bárki más mit gondol.” A külsődleges dolgok – helyes arc, hírnév, siker – nem vonzanak.

Lopez: Soha nem gondoltam arra, hogy nincs életünk a munkán kívül. Persze, igen, hasonlítok rájuk. Ez most az életem: munka, munka, munka. De szerencsés vagyok annyiban, hogy nekem mindig volt közben partnerem. Ebben különbözöm azoktól a filmbeli alakoktól.

Lopez: Forgatókönyveket olvastam, amíg dolgoztam a lemezemen. Azt a hármat választottam, amelyikben kiváló alakok vannak. Nagyon különböző projektek, és már egy ideje foglalkoztam is velük. Ami azt illeti, A sejtet négy vagy öt évvel ezelőtt olvastam. Olyan hangulatot éreztem benne, mint a Bárányok hallgatnakban. Tudtam, hogy egy jó rendezővel izgalmas filmet lehet csinálni belőle. De akkor még nem voltam olyan sztár, akiért bemennek a nézők a moziba. Senki sem vállalta volna a kockázatot, hogy egy ilyen filmet velem csináljon meg.

Lopez: A sejt egészen más, mint az Anaconda. Az mókásabb volt, ez félelmetesebb.

Lopez: Elolvastam, és bűbájosnak találtam. Mindig szerettem volna romantikus komédiában szerepelni. Mivel azelőtt soha nem csináltam ilyet, elég félelmetes volt. Egy kemény, fegyelmezett nőt játszok, aki takarékra állítja magánéletét. Az ember először nem érti, miért. Jól megy a karrierje, de nincs magánélete azon kívül, hogy hétvégenként szókirakót játszik az apjával. Bele tudtam élni magam egy olyan alakba, aki a karrierjére koncentrál. Egyébként abszolút romantikus, de mivel éppen esküvőszervező a foglalkozása, látja, hogy mit jelenthet egy házasság. Mesés esküvőket szervez a klienseknek, de ez az egy gyönyörű nap nem jelenti azt, hogy a házasság is működni fog. Cinikussá válik. Aztán persze váratlanul megismerkedik valakivel, és fenekestül felfordul az élete.

Lopez: Hiszek benne, hogy Istennek mindenre van terve. Matthew McConaughey ugrott be, és minden tökéletesen működött. Azt hiszem, eleve úgy volt rendelve, hogy ezt a szerepet Matthew játssza. Nagy volt az ösztönös vonzás közöttünk. Ő egy elragadó déli úriember.

Lopez: Elolvastam a Gladiátort, és teljesen odavoltam, hogy eljátszhassam benne a császár nővérét. Nagyon érdekes szerepnek gondoltam. Most mindenki azt mondja, hogy micsoda nagyszerű film, és én előre tudtam! Mindig szerettem volna nagy, kosztümös filmben játszani – felöltözni, és elhitetni az emberekkel, hogy egy másik korhoz tartozol. Találkoztam Ridley Scott-al, és rendes volt meg minden, de láttam, hogy nem tud elképzelni abban a szerepben. Nem tudtam, mi az elképzelése, és nem tudom, kinek adták a szerepet, de abban a pillanatban, hogy beléptem, tudtam, hogy én nem leszek benne.

Lopez: Igen, az nagyon finoman megcsinált jelenet. Stevené az érdem, aki kitalálta, hogy egy asztalnál történjen a dolog, úgy, hogy egymással szemben ülünk, és egész végig beszélünk egymáshoz. Szuper volt.

Lopez: A Selena után egyszer csak rádöbbentem: Ó, istenem, de hiszen ez velem történik. Többé nem mehetek csak úgy végig az utcán. Az emberek ismerik a nevemet. Tudják, kivel járok. Sokat emésztettem magam emiatt. De végül képes voltam azt mondani: ugyanaz a kicsi lány vagyok, aki Bronxban voltam. Csak éppen bejönnek a dolgaim – befutottam, szerencsés vagyok. És arra gondoltam: de hiszen éppen ezt akartam, úgyhogy meg kell tanulnom együtt élni vele. De annyira furcsa. Az embernek érzelmileg felkészültnek kell lennie, hogy kezelni tudja az ilyen változásokat. Az akkori menedzserem egyúttal Jim Carrey menedzsere is volt, és Jim éppen akkor robbant be. Megkérdeztem tőle: „Jim is keresztülment ezen?”, „Hát, persze – mondta a menedzsere. – Ezen mindenki átesik.” És a tudattól, hogy nem én vagyok ebben egyedül, jobban éreztem magam. Jó volt tudni, hogy ez az ijedtség teljesen normális.

Lopez: Rájönni, hogy az emberek azt hiszik, ismernek, amikor pedig ez egyáltalán nem igaz. Hallanak rólad valamit, és azt hiszik, az a kis valami a minden. „Ez aztán ambiciózus egy csaj!” – mondták , de úgy, mintha ez valami jellemhiba lenne (nevet). Én meg erre: na várjunk csak, de hisz én azt gondoltam, hogy ez az egyik legjobb tulajdonságom! Gyorsan rájöttem, hogy az emberek negatív dolgokat szeretnének tudni rólad. A sajtónak esze ágában sincs olyasmiket mondani, hogy: „Igen, X.Y. keményen dolgozik. Igazán összeszedett ember.” Ezt volt a legnehezebb megszokni.

Lopez: Ez is egy nagy lecke volt számomra. Most visszatekintve azt is látom, hogy milyen nagy szükségem volt rá. Megtanultam, hogy az embernek óvatosan kell bánnia a szavaival, különösen egy újságinterjúban. Az más, mint a tévé, mert a közönség nem látja, ahogy beszélsz. Nem látják a kontextust. És ha ott van feketén-fehéren, amit mondtál, azt könnyen félre lehet érteni. Egyszerűen óvatosabb lettem utána. Nagy tanulság volt, valósággal fejbe kólintott. Végsősoron az zavart, hogy valakiket megbánthattam azzal, amit mondtam. Meg, hogy hamis kép alakul ki rólam az emberekben. Nem vagyok rosszindulatú ember. Soha nem voltam olyan. Végül rájöttem, hogy idővel az emberek majd jobban megismernek, és az a hamis kép eltűnik. Hála Istennek, már el is tűnt. Most, amikor interjút adok, mindig pontosan azt mondom, amit gondolok. Semmit sem hagyok homályban, hogy így-úgy is értelmezhessék.

Lopez: Mindig nagy hűhót csaptak a külsőm körül, már fiatalkoromban is. Amiatt van az egész, hogy egy bizonyos fajta alakom van. De soha nem negatív volt ez az egész. Csak vicc. Jókat lehetett nevetni rajta. Tudja, úgy volt, hogy anyu vagy bárki azt mondta: „Jennifer egy…”, és a fenekemre csapott vagy ilyesmi. Ez mindig kedveskedés volt, a szeretet kifejezése. Soha nem úgy csinálták, hogy kényelmetlenül érezzem magam miatta. Különben meg az összes nőnek, akik között felnőttem, pontosan ugyanolyan az alakja, mint az enyém. Úgyhogy az én szememben ez gyönyörű.

Lopez: Hát igen, az emberek a fejükbe vették, hogy minél soványabb, annál jobb. Oké, az ember nem akar elhízni, de én jól érzem magam a bőrömben úgy, ahogy vagyok. Kövérnek azért senki sem mondhat. Egészséges vagyok. Edzek. Figyelek rá, hogy mit eszem, mint bármelyik nő. Az ember nem akar rosszul kinézni fürdőruhában. De nem hiszem, hogy egy csontkollekció szebb, mint az a nő, akinek van egy kis hús is a csontjain. Tavaly egy európai nagy magazin megszavaztatta a női olvasóit, hogy szerintük ki a legszexisebb nő. Engem választottak. Alig tudtam elhinni. Választhattak volna bárkit. De nekik, úgy látszik, jobban tetszik az olyan alak, amilyen az enyém. Azt hiszem, lelket öntök a nőkbe: „ő is elfogadja magát, olyannak, amilyen. És milyen magabiztos! Akkor mi miért ne lehetnénk azok?”

Lopez: Az ilyen megjegyzések mulatságosak, bár néha egyesek eltúlozzák a dolgot. Az elmúlt évben minden egyes díjkiosztó gálán elsütötte valaki ugyanezt a viccet. Unalmas, nem? Kitalálhatnának valami újat. És néha túllőnek a célon, egyik-másik vicc már egyszerűen tiszteletlenség.

Lopez: Chris virágot küldött nekem, és valami olyasmit mondott, hogy „ Épp az ilyen alakot kedvelem” vagy valami hasonló. Akkor meg miért nem mond valami kedveset? Ha tetszik, akkor mondd! Ne valami negatív dolgot.

Lopez: Beszélt rólam?

Lopez: Akiknek telt ajkuk van?

Lopez: (Olvassa) „Fizikailag mi vonzza a fekete nőkben? Talán a fekete segg. Utálom azokat a nőket, akik elrejtenek egy nagy segget. Ne rejtsétek el a nagy seggeteket! Az mindannyiunkké. Osszátok meg a nagy seggeteket mindannyiunkkal.” (Lopez abbahagyja az olvasást, felnéz). Ez beteg! (Megint olvas). „Nem akarjuk megérinteni vagy valami, csak ne rejtsétek el a nagy seggeteket! Hadd lássuk. Hadd imádjuk. Hadd bókoljunk neki. Hadd emeljük meg a kalapunkat a nagy seggnek. Hadd szeressük a nagy segget. És nem vagyok egyedül. A testvérek szeretik a segget. Volt az HBO-n a „Real sex”-nek egy olyan része, hogy először egy fekete sztriptízbárba mentek, aztán meg egy fehér sztriptízbárba. Nagyon mókás volt. A fehér sztriptízbárban a cici volt a minden. A feketében meg a segg. Az egész csak a seggről szólt.” (Lopez megborzong). Ami azt illeti, ellettem volna a véleménye nélkül. Én normális embernek tartom magam. Azt hiszem, a színészmesterségben az segít. Az ember természetes próbál lenni.

Lopez: Azt hiszem, az a nő tud szexis lenni, aki jól érzi magát a bőrében. Ha belegondol, hogy a pasik kit néznek meg az utcán – hát azokat a lányokat, akiknek van önbizalmuk. Egy lány mászkálhat tangabugyiban, és lehet narancsbőre, nem számít. Az a lényeg, hogy magabiztos legyen. A pasik szeretni fogják, csak mert ő jól érzi magát a bőrében. Aztán ott van, mondjuk, egy vékony lány, aki nincsen egészen jóban önmagával, és azt hiszi, hogy kövér vagy valami. Úgyhogy ő ruhába bújik. És nem szexis. Akár van rajtad egy kis hús, akár kicsit kövér vagy, vagy éppen sovány, érezd jól magad a bőrödben. Olyan mókás, az emberek meg akarják változtatni magukat, hogy mind egyformák legyenek. Plasztikai műtétet végeztetnek el. Mindenféle dolgokat művelnek a testükkel, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint mindenki másé. Pedig a szépség a sokféleségben van, úgyhogy az ember annak örüljön, amiben különbözik. Én ezt egészen korán eldöntöttem magamban. Soha nem éreztem kényelmetlenül magam amiatt, hogy megyek Hollywoodba, és közben tudom, hogy nem olyan a testem, mint másoké. A testemnek köszönhetem, hogy más vagyok. Ezért fordulnak utánam az emberek.

Lopez: Abszolút. Szuper volt. Nagyon hízelgett a hiúságomnak. Elegáns, szexis, nőies – ez az, amit a ruhákban értékelek. Nem szeretem azt, ami olcsónak néz ki. Nem a kihívóan szexis cuccokat keresem. Az olyan ruhát szeretem, amelyik hagy valamit a képzeletnek is – legyen provokatív, de finom. Képes vagyok Versacékatviselni, vagy valami csónaknyakú, ujjatlan Calvin Klein-darabot, vagy akár egy Audrey Hepburn-stílusú ruhát alacsony sarkú cipővel, és ugyanolyan kényelmesen érzem magam.

Lopez: Dolgoztam, úgyhogy az arculattervezőm begyűjtötte a modelleket, amiket érdemes megnéznem. Tudja, hogy mit szeretek. Fölveszek különböző holmikat, és Polaroid-képeket csinálunk, hogy lássuk, hogy mutatnak fényképen, hisz a tévében fogok szerepelni benne, meg lesifotósok is lesznek. Aztán el kell döntenem, melyikben érzem magam a legjobban. Imádtam azt a ruhát. Láttam Donatella Versacén, aki a Metropolitanben viselte egy este. Két nappal a Grammy-díjátadás előtt került hozzám. Arra gondoltam, hogy nem vehetem föl, mert már volt máson is. Arra gondoltam, a sajtó majd fényképeket közöl egymás mellett a különböző emberekről ugyanabban a ruhában. De végül is úgy döntöttem, hogy azt teszem, amihez kedvem van. Imádtam. Semmi mást nem imádtam akkor annyira.

Amikor először felpróbáltam, éreztem a hatást, ahogy kisétáltam a fürdőszobából. A sminkesem, a menedzserem, P. Diddy, mindenki úgy nézett rám, hogy tyű a mindenit. P. Diddy meg azt mondta: „Ez az! Ne törd a fejed többet. Ettől kifekszenek. Abszolút k.o. Azt akarom, hogy ebben menj!” És a reagálás azt mutatja, hogy az ember sohasem tervezheti meg, mit akar kiváltani az emberekből. Ha megpróbáltam volna eltervezni – „Na, vegyük fel azt a ruhát a buggyos nyakrésszel, és szenzáció lesz” -, akkor észre sem vesznek. Szóval fölmentem a színpadra, és föl kellett fognom a ruhát, hogy el ne botoljak benne. Ott álltam, és vártam, hogy megjelenjen a szöveg a súgógépen. Mindenki csöndben volt. Nem értettem: mi lehet a baj? Utána azt mondták nekem, hogy a kamera pásztázta az emberek reagálását. És hirtelen olyan volt, mint egy mennydörgés, egészen az első sorokig. „Ahh” meg „Ó-ó-ó-ó.” Az emberek üvöltöztek meg sikítoztak. David Duchovny azt mondta: „Most az egyszer biztos vagyok benne, hogy senki sem engem néz.”

Lopez: Nem hiszem, hogy látni kell a mellemet ahhoz, hogy megértsék a jellemet, amelyet megformálok. Szerintem lehet olyan szerelmi jelenetet csinálni, amelyben látni a bőrt, a lábat, ilyesmit. De a meztelenség nem nekem való. Senkit sem ítélek el azért, mert csinálja, de én furán érezném magam. Egyszer tettem egy olyan ígéretet magamnak, hogy soha nem fogok semmi olyat csinálni, ami miatt utána nem érezném jól magam. Nem éri meg. Nem érezném jól magam utána, úgyhogy nem csinálom.

Lopez: Katolikusok voltunk, és tizenkét évig katolikus iskolába jártam. Szóval, igen. Minden vasárnap templomba mentünk és minden ilyesmi.

Lopez: Ma is erősen hiszek Istenben. Nem mondom, hogy rendesen járok templomba, bár néha eszembe jut, hogy kellene. Azt hiszem, egyszer majd eljön az az idő is. Bennem van az igény. És gyakran imádkozom.

Lopez: Az embernek gyakran kell bizonyítania. Nekem például bizonyítanom kellett a családomnak. Minél többet mutattam nekik, annál jobban hittek bennem. Soha nem akartam lebeszélni, de soha nem is biztattak, hogy „gyerünk, csináld”. Mindenesetre ott voltak, készen rá, hogy elkapjanak, ha leesem. De én mindig tudtam… négy – vagy ötéves korom óta tudtam, hogy énekelni akarok meg táncolni, meg filmekben játszani.

Lopez: Mindig a Selena volt a kedvencem, mert abban énekelnem és táncolnom is kellett. Szenvedélyesen szerettem őt is és a tragikus, gyönyörű történetét is. A másik kedvencem az a film, amit épp most csináltam, Az esküvőszervező. Annyira kellemes volt! Egyszerűen összepasszoltunk mindannyian.

Lopez: Azt hiszem, én szerencsés voltam. Történhetett volna úgy, hogy csupa ilyen „a sztár szeretője” szerepet kapok, és kezdetben mindet el is vállaltam volna. De nem ilyeneket kaptam. Gondolom, mást láttak bennem. Afféle kaméleon voltam. Senki sem tudta, ki vagyok. Most csak abban reménykedhetek, hogy jó döntéseket fogok hozni. A legjobb karriereknek az az alapja, hogy az ember válogatós. Annyi kiszámíthatatlan tényező van, és az ember csak annyiban lehet ura a dolognak, ahogy választ. Remélem, soha nem csinálok egyetlen filmet sem rossz okból – mármint pénzért. Lehet: egy vagy két év múlva erről más lesz a véleményem – de remélem, hogy nem. Remélem, soha nem fogom azt hallani: „Kell egy nagy-nagy siker. Oké csináljunk egy olyan kemény, dögös akciófilmet.” „Hé, azt akarják, hogy Te játszd el benne a Csodanőt!”

Lopez: Ne higgye, hogy nem beszélgetünk ilyesmiről a menedzseremmel. De amikor véget ér egy nap, azt mondhatom: szeretem azt, amit most csinálok.